Archive for december, 2009

Miért dorgálta meg a Mikulás Dancs Annamarit?

szerda, december 23rd, 2009

Közeleg a karácsony, s ahogy tavaly, idén is megkérdezzük a hazai zenei élet jeles képviselőit, miként is köszöntik az ünnepeket.

– Az idén másképp készülök a karácsonyra, mint eddig. Az ünnepi hangulatomat a Brassói Operával és Filharmóniával tartott közös koncertek hozzák meg, a közönségemmel együtt készülök az ünnepre. Persze már december elején feldíszítettük a házunkat, meg nagyon sok karácsonyi zenét hallgatok és ami a legfontosabb, hogy próbálok minél több szeretetet és figyelmet adni a családtagjaimnak. – kezdte Dancs Annamari.

 dsc01698

A karácsony a legszebb ünnepe az évnek, ami a mi családunkban azért is különleges, mert egy több , mint 70 éves hagyományt ápolunk: karácsony este az apukám rokonaival ünnepelünk együtt, a kisgyerekekkel együtt játszunk, énekelünk, zongorázunk, és táncolunk, és persze nagyon sok finomságot eszünk.

 

dsc01622

Minden évben élmény a karácsony! Az egyik évben az angyal helyett a Mikulás jött el hozzánk, hatodikos voltam, és persze már mindent tudtam a kulisszatitkokról – a szüleink meg akartak viccelni, és egy színészt felkértek, hogy öltözzön be. A “Mikulás” bácsi nagyon sok ajándékot hozott, viszont megdorgált, hogy ” Annamari, sírnak a virágok”- akkor nem szerettem virágot locsolni. Na, azóta decemberben túl is locsolom a virágokat :) – zárta mosolyogva. 

www.zene.hu

 

OVI-BULI

kedd, december 8th, 2009

 A minap meghivtak egy óvódába, hogy a gyerekeket lepjem meg  a Mikulás-járás alkalmával.  Nem kell arra gondolni, hogy beöltöztem télanyónak , hanem csupán meglátogattam ezeket a gyerekeket, akik nagyon örvendtek nekem.

am1

Énekeltünk , táncoltunk, csokit ettünk  és persze nem maradt el a dedikálás sem… nagyon édesek voltak!

am2

KÉPEK A CLUB RINGBŐL

péntek, december 4th, 2009

dancs-annamari-ring-club203320of2039_thumbnail  November 27-én koncerteztünk a kolozsvári Club Ringben. A koncertről készűlt néhány fotó, klikkeljetek rá a linkre …dancs-annamari-ring-club203620of2039_thumbnail

Galeria de poze si video de la concertul din Club Ring din Cluj Napoca:

http://www.partytude.ro/poze/poze-dancs-annamari-ring-club

Puxi, Annamari

 

dancs-annamari-ring-club201020of2039